|Mi lenne velünk kultúra nélkül? Mi lenne velünk, ha az ember nem feszegetné saját képességei határait?|
A ShakenArt brand célja, hogy olyan tehetségeket mutasson be Nektek, akik úgy gondolták, hogy maradandót alkotnak és munkásságukkal élményt nyújtanak az emberiségnek!
Kedves Látogatóm!
Sok szeretettel üdvözöllek a ShakenArt weboldalán! Nagyon örülök, hogy idetaláltál, ez számomra azt jelenti, hogy érdeklődsz a kultúra és a művészetek iránt. Ez a tulajdonság mára sajnos talán kuriózumnak mondható, de ne aggódj, mi azon leszünk, hogy ezen változtassunk! Ha érdekel, hogy min alapszik ez a kezdeményezés, akkor görgess tovább!
Mi is a ShakenArt?
Alapvetően egy sajátos képzőművészeti ábrázolásmód, melyet 2018-ban találtam ki az egyik grafika órámon a Talentum Iskolában. Abban az időszakban még nem teljesen ismertem fel az ebben rejlő lehetőségeket, viszont 2020 nyarán úgy döntöttem, hogy megpróbálom kibontani, konkretizálni ezt az egészet. A technika lényege, hogy a kompozíció egy firka-szerű, szabálytalan vonalakból álló textúra segítségével jön létre. Ez egyfajta mozgalmasságot, dinamikát kölcsönöz a képeknek, amivel úgynevezett ,,felrázott” összhatás érhető el. Innen ered a márkanév is! A ShakenArt stílus további eszközei a színek, melyek az eltérő irányelv szerint készült alkotások alapjai.
Az első ilyen kategóriát Shaken REAL-nek neveztem el, melyben az elkészített mű alapjául szolgáló kép valós színei jelennek meg. Itt nemes egyszerűséggel egy valósághű, végletekig részletezett grafika születik, amin közelről nézve fedezhetjük fel a ShakenArt egyedi textúráját.
A második kategória fantázianeve Shaken INVERT lett, melynek lényege, hogy a valós színek komplementereivel, ellentétével dolgozik. Ezzel a képi világ teljesen a feje tetejére áll, ami fekete volt, az fehér lesz, a kékek narancssárgán, a zöldek pirosan, a sárgák lilán, illetve ezek árnyalatain jelennek meg. Ezzel egy igen extravagáns látvány tárul elénk, amely megmutatja, hogy milyen lenne a világ, ha a szemünk pont fordítva érzékelné a környezetünk színeit.
A harmadik, egyben utolsó kategória pedig Shaken SICK névre hallgat, mely a valóságtól teljesen, vagy csak részlegesen elrugaszkodó színvilággal dolgozik. Ebben a verzióban teljesedik ki a művészi szabadság, amely végtelen lehetőséget kínál egy igazán eredeti, látványos kép létrejöttére.
Esetenként az is előfordul, hogy a három kategória jellegzetességei keverednek egy képen belül! A grafikák számítógép segítségével születnek meg, ennek ellenére a szabadkézi ábrázolás nem szorul háttérbe.
,,Kultúra mint életstílus”
Hónapokba telt kitalálni egy olyan szlogent, amely úgy igazán átadja azt a hangulatot, amit számomra jelent a ShakenArt. Valamiért lenyűgöznek azok a tehetséges emberek, művészek, sportolók, akik rendkívüli erőfeszítést tesznek abba, hogy elérjék, sőt kitolják saját teljesítményük határait! Nem is volt kérdés számomra, hogy a képeim alapjai olyan személyek lesznek, akik napról napra jobbak és jobbak akartak/akarnak lenni. Ez a brand az ő tiszteletükre született meg! A célja pedig az, hogy a társadalom minél többet tudjon meg azokról, akik munkásságukkal annyi örömöt, könnyet és csodálatot váltanak ki belőlünk! Igen, ők kivételes teremtmények, azonban ha máshonnan közelítjük meg a kérdést, akkor ők is ugyanolyanok, mint mi. Emberek! Elképesztő, hogy mire vagyunk képesek, nem igaz?
Köszönöm, hogy végigolvastad ezt a kis szöveget, remélem elnyerte a tetszésedet a ShakenArt képi világa és látásmódja! Ha igen, akkor kövesd a közösségi oldalait és tudj meg valami érdekeset nap, mint nap! Ha pedig annyira tudsz vele azonosulni, hogy hordanád, vagy a faladra tennéd valamelyik terméket, akkor az óriási megtiszteltetés lenne számomra!
Sok szeretettel, Csikós Dominik
– A ShakenArt alapítója